Teszt: Google Play Zene – korlátlan, egyszerű, olcsó

Vegyes érzelmeim vannak. Egyrészt – és nagyobbrészt – örülök, hogy végre itt van az, amire régen vártam és mostantól végre tényleg csak a zenei ízlésem szab határt annak, mit hallgatok, amikor zenét támad kedvem hallgatni. Másrészt mérges vagyok – főleg magamra – hogy nem kapcsoltam időben és nem fizettem elő a korlátlan szolgáltatásra az első hónapban, mert akkor havonta 300 forinttal olcsóbban jutnék hozzá a havi bérlethez az összes zenéhez a világon. Persze azért nem vagyok oly’ nagyon elkeseredve, mert havonta 1950 forintért így is itt a tuti. Lássuk hát, miért is állati a Google Play Zene szolgáltatása.

Nem nagyon fogom arra vesztegetni a kedves olvasó idejét, hogy a működéséről írok, mert a súgójában minden elolvasható. Magyarul. Inkább hadd emeljek ki fontos dolgokat, amelyek miatt egy próbát mindenképpen megér. Olcsó. Ez az első szó, ami eszembe jut, de biztosan kapok kritikát majd emiatt a megjegyzésem miatt. Mert 1950 forint éppen 1950 forinttal drágább annál, ha mondjuk ingyen letöltjük – lelopjuk – a zenéket mindenféle torrent oldalakról. Így a torrentezéssel és az egymás közt cserélgetéssel nem tud a Google Play Zene (ezentúl rövidítem: GPZ) versenyezni. De nem is akar. Mert nem az a lényege, hogy az ember ennyi pénzért zenéket kap, hanem az, hogy minden zenét ott és akkor, ahol és amikor akarja. Vége a zenék másolgatásával töltött óráknak, vége a “pont az nincs nálam” kezdetű mondatoknak. Ha internet van, mostantól minden van.

Első és lényeges momentuma tehát az egész történetnek, hogy a GPZ élvezetéhez internet kell. Sajnos ez a gyenge pontja, de talán az egyetlen. És nem a Google tehet róla, hogy 2014-ben ez probléma. A világ egyes országaiban ugyanis havi 5000 forintnak megfelelő összegért az ember korlátlan mobilinternetet kap. Nálunk sajnos, a világ kettes országaiban pont a mobil készülékekre, köztük főként a telefonokra megköthető adatszolgáltatások fejlődtek vissza drasztikusan. A szolgáltatók sajnos nem látják, hogy a nagy üzlet nem a beszédben van, hanem az adatkommunikációban. És nem látják azt sem, hogy ezért nem akarunk külön készüléket fenntartani, hanem a telefonunkon szeretnénk élvezni annak minden áldását. A GPZ esetében 1 óra zenehallgatás nagyjából 100 MB-ot kér, így olyan csomagot kell vásárolnunk, amelyikben a havi keret elegendő az igényeinknek. Sajnos ez azt jelenti, hogy ha valaki mondjuk naponta 2 órát szeretne zenét hallgatni wifitől függetlenül, akkor egy átlagos hónapban, 20 munkanappal számolva 4 GB fog elfogyni. Csak a zenére. És ez gáz, ugyanis telefonra olyan mobilinternet, amely ennyi adatforgalmat nyújt beszédet is tartalmazó csomag mellé, jelenleg nincs. Vagy csak aranyáron.

Ha tehát zenét akarunk hallgatni, akkor a mobilnet mellett wifire is vagyunk utalva. Ha viszont van wifi, akkor minden van. És a GPZ-ben az a nagy dolog, hogy minden eszközünkön élvezhetjük, dinamikusan kezeli a különböző eszközökről feltöltött tartalmat is és a bérlet élvezetéhez csak a Google hozzáférésünkre van szükség. Ha ugyanis böngészőből belépünk a Google fiókunkba, a Zenéink is megjelennek. A lejátszáshoz nem kell semmit telepíteni, így akik vállalati környezetben, rendszergazdai jogosultságok nélkül hallgatnának zenét munka közben, azok is megtehetik. Ez pedig annyit jelent, hogy kinyílik a világ és a zeneszerető ember megkap mindent, amire csak vágyhat.

A második tényező tehát az, hogy tényleg (szinte) minden fenn van, ami csak kellhet nekünk. Magyarként természetesen az ember vágyik magyar számokra is, ezekből is van szép számmal, de nem minden. Ha tehát gyenge pontokat keresünk, ez például az. Jelenleg. Mert ahogyan a magyar előadók és forgalmazók is ráéreznek arra, mekkora üzlet van az online forgalmazott zenében és ezen belül a GPZ mennyivel dinamikusabb és több helyen kínálja a muzsikát, mint bármelyik másik hasonló szolgáltató… nos ekkor fog megtelni a GPZ zenetára magyar muzsikákkal is. Már most is telik, naponta újabbakat fedezek fel. Így aztán nagyjából egy évre saccolom azt az időt, ami alatt felzárkózunk a világhoz. Addig annyit tehetünk, hogy a GPZ által ingyen adott 20000 azaz húszezer zeneszámot tárolni képes saját könyvtárunkat megtöltjük azokkal a zenékkel, amelyek nincsenek fenn egyelőre a kölcsönzőben. Ez egyszerű.

A magunk által, főleg az MP3 (h)őskorában összegyűjtögetett muzsikákkal az a baj, hogy a zeneszám és az album adatait tartalmazó úgynevezett idTAG nem nagyon van kitöltve. Így a magunk által feltöltött muzsika (nem csak itt) általában szedett-vedetten, számcímek, előadó, album és persze albumborító nélkül jelenik meg a lejátszókban. Aki magnókazettákkal kezdte a saját zenék gyűjtögetését (esetleg magnószalagon), azoknak persze ez nem baj, hiszen ott sem volt látható az adat, csak a borítón. Viszont a zenehallgatás manapság már többről szól. A GPZ-vel meg aztán tényleg. Ugyanis az a fajta megoldás, amiben az ember vagy az ember lánya egy albumot hallgatott végig sorrendben, megszakítás nélkül, egyre inkább letűnni látszik. A lejátszólistáké és az id tag-eké a szerep manapság, hiszen simán játszhatunk le egymás után zeneszámokat ugyanattól az előadótól még akkor is, ha ezek a zenék különböző lemezeken voltak.

A GPZ abban zseniális, hogy kipótolgatja – ha sikerül neki – a magunk által feltöltött zenéknél a hiányzó adatokat és egyszer csak megjelenik a borító, meglesznek az előadók, kiszínesedik a szürke világ. Így csak azok a tényleg speciális zenéink maradnak szedett-vedettek, amelyek a GPZ-ben nincsenek fenn. A zenék közötti válogatáshoz sok segítséget kapunk és számolgatja azt is, mit mennyiszer hallgattunk meg, Így hamar meglesznek a kedvencek, amelyeket aztán nagyon könnyen visszajátszhatunk. Nem tudom hogy csinálja, de a lap tetején mindig olyan zenék vannak, amelyeket tényleg szeretek.

A korlátlan hozzáférés tényleg korlátlan és leginkább arra alkalmas, hogy az ember összeválogassa magának azokat a zenéket, amelyeket tényleg szeret. Mert mindent megtalálunk és amit megtaláltunk, azt meg is vásárolhatjuk. És meg is érkeztünk a másik igazi szenzációhoz. Így, 2014-ben ugyanis az ember eljuthat odáig, hogy egyszerűen kényelmi okokból nem éri meg letöltögetni, torrentezgetni. Az ezzel töltött idő ugyanis többe kerül, mint a GPZ-n előfizetni egy havi böngészésre és az igazán kedvenc számainkat megvásárolni. Olcsón. Ezzel kezdtem és ezzel is fejezem most be. Mert a lényeg talán az, hogy nincs CD-zgetés, nincs lemezborítózás, nincsenek gyártási költségek.

A megvásárolható zene egy kattintásra van és a járulékos költségek kimaradása miatt olcsó. Megengedhetjük hát magunknak, hogy az elavult, offline rendszereken használni kívánt zenéket megvásároljuk. Miért is? Példák: Bródy János Hungarian Blues lemeze 1040 forint, A Kispál és a Borz 20 éves jubileumi dupla lemeze 880 HUF. Külföldi albumok közül a régebbi, de örök sláger albumok (Dire Straits például) 1800-3000 forint között vannak.

És amit normál esetben nem tehetünk meg: az éppen aktuális slágereket egyenként megvásárolhatjuk. 200 forint körül. Azaz magunknak tetsző összeállítást is kiválogathatunk, nem kell megvegyünk mások által összetákolt gyűjteményben a nekünk nem tetsző zenéket.

Aki tehát élvezte anno összeválogatni a zenéket kazettákra és saját összeállításokat létrehozni, az is fogja imádni a Google Play Zenét. Javaslom tehát, hogy aki eddig még nem próbálta, az tegye meg gyorsan. Az első hónap ingyenes, aztán lemondhatjuk, ha nem tetszik. Nem fogjuk…