Ezt is megértük. Ha az ember visszanéz akár csak 3-4 évet, azt látja a múltban, hogy még a menő telefonok is – csekély számú kivétellel – szappantartó dizájnnal és legóműanyagból készültek. Aztán ha csak úgy egy-két évet nézünk vissza – akár itt, a mi tesztjeink között is – azt fogjuk tapasztalni, hogy az első vonalas, azaz A-brand gyártók szépen elhagyták a lekerekített formákat (erre utaltam a szappantartó dizájnt emlegetve) és egyre kevesebb helyen találtunk fényes, puha, karcolódós legóműanyagot. De a másodvonalas, vagy más néven B-brand gyártóknál azért még ma is dívik, hogy az elfogadható belsőt egy rémes külsővel verik agyon.
Ezért aztán nagy öröm, hogy végre az ár szerint alsó szegmensben is megjelenik a minőség és elsőként a ConCorde tette meg azt, hogy nevetségesen alacsony áron – a mai napon 37 ezres környékén – is már olyan külsőt kap a vásárló a telefonjától, amivel azért már “el lehet menni meginni egy kávét”. A tesztelés során az is kiderült, hogy a ConCorde SmartPhone Arc nem csak szép, de okos is. Lássuk, mit is jelent ez!
Az első és legfontosabb garancia a MediaTek MT6582-es SoC, amit jelenleg vagy 40 (pontosabban 42) különböző telefonban és tabletben találunk meg. Használják természetesen kisebb márkák is, de ez van a Sony, az LG a Lenovo, ZTE vagy az Acer egyes telefonjaiban. A technológia nem új, 2013-ban jelent meg, de ez egyben azt is jelenti, hogy nem ismeretlen, kiforrott rendszerről van szó.
Négymagos és a gyártó az 1300 MHz-et javasolja a működtetéséhez és a ConCorde SmartPhone Arc-ban ennyin is ketyeg. A mindennapokban ez annyit tesz, hogy van egy olyan szív a telefonban, amely kényelmesen elviszi, még csak nem is erőlködik.
A procit egy Mali-400 MP2 grafikus egység támogatja, amely 720p-ig simán elviszi a képernyőt, így itt, a 960×540-es kijelzővel megint csak csuklóból elbánik. Azt ígéri még a MediaTek a SoC ismertetőjében, hogy a mobilinternetet a HSPA+ 21,1 Mbps-sel a HSUPA 5,76 Mbps fogja vinni, így aki nem vágyik 4G-re, annak ez a telefon bőven ki is szolgálja a mobilinternetezési igényeit.
Beépített GPS modul, aztán még egy 4.0-ás Bluetooth, valamint egy jó kis FM rádió van a csipszettben, azaz semmi nem maradt ki. Ezek után a paraméterek után az ember azt nem érti, hogyan sikerült mindezt – nameg a szép külsőt – belepasszírozni ebbe a 36.576,- forintos árba. Mondjuk a ConCorde ehhez például nagyon ért.
Miután az ember kiörömködte magát a technikai paraméterek felett, érdemes azért a mindennapi használatban is megnyaggatni a telefont. A dobozban a telefon mellett találunk egy összecsukható tokot, ezt más telefonokhoz még ha kínai utángyártottal megelégszünk, akkor is vagy 2000 forintért mérik. Aztán magán a készüléken gyárilag és buborékmentesen felhelyezve kapunk egy képernyővédő fóliát, ez is vagy 1000 forint lenne (és az esetek többségében nem tudjuk feltenni buborékmentesen).
A telefonhoz jár egy headset, azaz mikrofonos fülhallgató, ami a vájt fülemnek nagyon nem tetszik, de aki nem hajt a high-end hangzásra, az meg lesz vele elégedve. A töltőkábelhez végre egy A-brandeket idéző hálózati adapter jár, így az ember tényleg körülnéz, hogy nem kandi kamera áldozata lett-e véletlenül.
A telefon beüzemelése egyszerű, mert Android. Ha volt már androidos telefonunk, akkor felhasználó név és jelszó után 3 perccel már minden ott is van a készüléken. Akiknek ez lesz az első androidos telefonjuk, azoknak most még kicsit fabrikálniuk kell vele, de ez sem túl bonyolult dolog. A készülék egyébként tud magyarul (meg szinte minden nyelven), így csak olvasni kell tudni és követni az utasításokat.
Kellemes meglepetés, hogy a SIM-kártyák (ezekből kettő van, mert dupla SIM-es) úgy kerültek elhelyezésre, hogy mindenféle adapter nélkül bemegy az aljzatukba a mini és a micro SIM is. Egy hibalehetőség (az adapter beszorulása) így kizárva. A telefon magától megtalálja a mobilinternet-beállításokat, így internetünk azonnal lesz, ha előzőleg előfizettünk rá.
A belső tárhely 8 GB, de ez úgy oszlik meg, hogy alkalmazások telepítésére van 2 GB, amiből a rendszerfájlok elfoglalnak úgy 600 MB-t és a miénk marad 1,4 GB. Ez mindenre elég. Fájlok tárolására belső tárhelynek kapunk nagyjából szabadon 4,3 GB-ot, ezt bővíthetjük microSDHC kártyával 32 GB-tal. Azaz nem kell azonnal kártyát vásárolnunk, mert az első időszakban kiszolgál minket a belső tárhely, de azért ha sok filmet vagy zenét szeretnénk tárolni, akkor érdemes beszerezni egy SD kártyát. A jó hír, hogy a mai napon már 5000 forint környékén vannak gyors (Class 10-es) microSDHC kártyák, így az ár tényleg nem akadály.
Ha a beüzemelésen túljutottunk, sok kellemes meglepetésben lesz részünk. Az első és legkellemesebb, hogy a telefon nagyon szépen teljesít. A mindennapokban nem tétovázik, nem akad. A hardver tényleg nagyon alul van foglalkoztatva és szinte unatkozik. A játékok nagy része meg sem kottyan neki, a combosabb játékokat persze nem ezen a telefonon kell megpróbálni.
A multimédiás képességek jók, a telefon jól szól egy jó fülessel és a beépített saját hangszórója nagyon hangos. A képernyő felbontása ehhez a képernyőmérethez nagyon elég és tökéletes arra, hogy videózzunk rajta. Kellemes meglepetés a telefonnál, hogy nincs előre telepítve semmi, így például a YouTube sem. Aki nem szereti a hozzáadott tartalmat, annak ez jó hír.
Aki viszont szeret ingyen kapni dolgokat, azt a ConCorde elkényezteti a SmartPhone Arc-kal. Az első és legszuperebb ajándék az Aponia nevű GPS szoftver, amely teljesen a kezdőknek készült. Cseh gyártó terméke, Navteq térképekkel, amelyeket az első hónapban ingyen használhatunk. Aztán egy teljes Európa 7400 forint (24,9 Euro), ami igen kellemes ár érte. Azoknak javaslom inkább, akik nyugat felé kalandoznak, ott a Navteq térkép elég erős.
Idehaza erős közepes a térképállomány, a szoftver viszont nagyon szép és jól kezelhető, sallangoktól és csicsázástól mentes. A legfontosabb, hogy minden szoftveren belül történik, azaz a térképek vásárlása is például. A térképek a telefonra települnek és így külföldön is használhatók, mert nem kell hozzájuk mobilinternet. Csak a frissítésekhez, letöltésekhez kell online kapcsolat. Szép gesztus ez, megint nagyjából 5000 forintot spórolnak nekünk egy hasonló térkép árához képest.
A ConCorde-tól már megszokhattuk, hogy különböző ajándékokkal támogatja a szórakozásunkat, így van ez most is. Kapunk könyvespolc alkalmazást, FilmBox Live tévézéshez hozzáférést. Ami viszont engem is meglep és tényleg csak a drága telefonokon szoktam látni, az a pulzusmérés. Igen kérem, az ujjunkat az előlapi kamerára téve tudunk pulzust mérni, ez csak a 100.000 forint feletti telefonokra jellemző. Hogy ezt fogjuk-e használni, az jó kérdés, de van.
Mindent összevetve tehát a ConCorde SmartPhone Arc megint egy tipikus ConCorde termék. Nyomott áron tömtek bele annyi mindent, hogy el sem nagyon akarjuk hinni. Ha tehát manapság akarnánk venni olcsón olyan androidos telefont, amiben nem akarunk csalódni, akkor ezt merem ajánlani. Fekete-szürke és fehér-arany színösszeállításokban kaphatjuk meg, mindkettő szép.