Teszt: Sony Xperia P – androidos iPhone 4

Az Xperia U vásárlásánál komolyan elgondolkodtam azon, hogy egy P-vel lepem meg magamat inkább, de úgy döntöttem, hogy a kisebb, ám olcsóbb telefont választom. Annyira azonban nem bántam meg, mert a P azon felül, hogy nagyobb és gyorsabb, kamerájában kellett volna nekem, hogy legalább egy 4-es iPhone képességeit hozza. Ez azonban sajnos nem sikerült.

Kriszti barátosném azonban 60 db ezresért elhozta a T-Mobile-tól a P-t: ő (is) megszállott Sony rajongó, a 705-ös Sony Ericssonját cserélte le a P-re és hozta egyből át hozzánk megmutatni az új szerzeményt. Ha bár állítólag a szolgáltatónál 1.200 Ft-ért átraknak minden adatot a régiről az új telefonra, direkt megkértem rá, hogy hozza csak el hozzánk, így első kézből tudunk beszámolni arról, hogy az Ericsson kidobásával mennyit nyert, vagy veszített az új széria a kompatibilitás terén.

Egy szóra azonban itt álljunk meg a 705-ösnél: régi mobilportosként megfordult nálam jó pár készülék, de valahogyan a 705-ös Sony Ericssonra nem emlékeztem. Pedig a maga módján a telefon egészen komoly kis készülék volt: HSDPA, Wifi kapcsolat, memóriakártyás bővíthetőség, gyakorlatilag a legtöbb funkció már benne volt 3 évvel ezelőtt, amikor Kriszti vette. Egyedül az ezeket a funkciókat támogató operációs rendszer az, ami mai szemmel hagy némi kívánnivalót maga után, de azt gondolom, hogy az irány egészen jó volt a 705-össel.

Külső

Ez már abból is látszik, mert vonalvezetésében a mostani Xperiák is hasonlók, mint a 705-ös volt: szögletesek, semmilyen bucimacis lekerekítések, buta formák: letisztultság jellemzi a telefonok minden négyzetmilliméterét. Az általam kipróbált Xperia P ezüst színű hátlapjának és alsó részének köszönhetően azonban a letisztultság nem megy az izgalom rovására: az átlátszó üveg-szerű alsó rész nagyon ízlésesen töri meg a készülék vonalvezetését, és sokak örömére már nem is világít. Merthogy amit az Xperia U-nál sokak kifogásoltak a környezetemben – a villódzó „knight rider” effektet – annak már nyomát sem leljük a P-ben, vélhetően a komolyabb, üzletiesebb célcsoport miatt maradt ki a diszkófény a nagyobb modellből. A P ugyanakkor hosszúkásabbra sikerült, mint az U, több minden kifér a kijelzőjén, mely egyébként jóval nagyobb, mint például egy 4-es iPhone-é, színeiben szemre azonban közel azonos a két megjelenítő.

A telefon gyári belső memóriája 16 GB, és ez nem bővíthető, ellenben hál’istennek szabvány microUSB csatlakozót találunk a töltőnek és az adatnak, microSIM-mel, és microHDMI porttal. Emellett természetesen a kamerának is külön gomb dukál, a hangerőnek és a kikapcsoló gombnak, melyek egyaránt a jobboldalon helyezkednek el, hasonlóan az Xperia U-hoz. Az androidos telefonoknál megszokott három vezérlőgomb megtalálható a P-nél is a kijelző alatt, ahogyan a hátoldalon a kamera felett lévő led fény is.

Az Xperia P súlya is megérdemel egy külön bejegyzést: hiába nagyobb valamivel a telefon, mint egy iPhone 4-es, 120 grammos súlyában inkább az 5-öst idézi, az embernek olyan érzése támad kézbe véve a telefont, mintha abban nem lenne akkumulátor. Ez utóbbit illetően pedig egy jó, vagy rossz hír, kinek mi: az Xperia P akkuját – ahogyan a többi Sony telefonnál sem – nem lehet cserélni otthon, ahhoz legalább egy csavarhúzó szükséges. A telefon oldalán kikandikáló ezüst csavar lehet az vélhetően, amit kifele csavarva a telefon szétpattan, ezt Kriszti nagy örömére nem próbáltuk ki.

A telefon dobozában semmi érdekeset nem találtunk: a töltő, ami egyben adatkábel, a használati utasítás és egy fejhallgató lakik itt, az alsó szürke „betétet”, ami az U-nál fekete és fehér volt, nem lehet a P-nél cserélni, így maximum a bőrtokok, vagy a pattintható hátlapok azok, amik a jövőben alkalmat adnak az efféle önmegvalósulásra.

Bekapcsolás

A bekapcsolást követően a gyönyörű, mélyfekete színeket is hozó Sony Bravia Engine-es kijelző tűnik fel először a felhasználónak, aztán pedig a japán gyártó által kissé testreszabott androidos felület az, amivel először találkozik a tulajdonos. Ez kezdő androidosok számára is azért meglehetősen egyértelmű: középen a menüt, illetve az alkalmazásikonokat előhívó gomb, jobbra-balra shortcutok, illetve több nyitóképernyőn keresztül widgetek állnak a felhasználó rendelkezésére, melyek között a váltás egészen smooth: a készülék az U-hoz képest látványosan gyorsabban és simábban kezeli az alkalmazások közötti váltást, mely vélhetően a dupla akkora – 1 gigás – olvasható memóriának köszönhető.

A telefon képességeiben nem igazán kényszeríti kompromisszumra a felhasználót: habár a gyári szoftverkínálat véleményem szerint elég szegényes (például egy fájlkezelőt alapból el tudnék képzelni rajta), a mindennapi használathoz szükséges appokat egyszerűen be tudjuk szerezni a Google Playből. Egy navigációs program, egy total commander, Skype, Whatsapp, pár jól szóló csengőhang és gyakorlatilag máris elkezdhetjük a készülék használatát.

Illetve majdnem: hol vannak róla az adatok? A már a bevezetőben említett 705-ösről némi szkepticizmussal kezdtem el a barátkoztatást, el kell mondanom ,hogy a Sony által a készülékhez letölthető Sony PC Companion szoftver igencsak jól végzi a dolgát: van benne fájl-szintű böngésző, telefonkönyv migrátor, illetve külön alkalmazás van arra, hogy ha netán iPhone-ról váltanánk Sony-ra, akkor azt a lehető legegyszerűbben, pár kattintással az adatokat átszívva tudjuk megtenni.

A 705-össel kapcsolatos migráció azért nem volt ennyire egyszerű: a pc szoftver által vcf fájlban átadott telefonkönyv még úgy ahogy, de például a képek csak manuálisan, könyvtáranként átmásolva tudtak a P-re átkerülni, a zenék – lévén a 705-ös valami fura odf fájlban tárolja őket – pedig úgy sem. Ugyanakkor jó hír, hogy ahogy az U is, úgy a P is – és valamennyi Sony – használható pendrive-ként: a PC-hez csatlakoztatva az a sajátgépben megjelenik külső meghajtóként, és arra bármilyen fájl könnyen és gyorsan átmásolható. Az üzenetek migrációjával azonban meggyűlt a bajom: valahogy erre nem gondoltak a gyártónál és sajnos erre egyelőre nem találtam módot.

Hétköznapi használat és multimédia

Mivel mindössze 2 napig volt nálam a készülék, így nagy hétköznapi használati élményekről nem tudok beszámolni, az akksiját illetően 1 nap az, amit intenzív használattal – Gmail állandó szinkronizáció, bekapcsolt wifi, bluetooth-ozás, nyomkodás, netezés – simán hoz, ez átlagosnak mondható. A hálózati képességeket illetően természetesen ezt az időtartamot tudjuk növelni azzal, ha a HSDPA-t, illetve 3G-t kikapcsoljuk teljesen (Vodafone hálózatnál azért annyira ezt ne tegyük, mert ott azért elég gyenge enélkül az élet), a Bluetooth-t offra állítjuk, illetve a Wifit is csak akkor kapcsoljuk be, amikor kell. Ezek mellett egyébként az Xperia P nagy újdonsága az NFC-képesség, melyre külön matrica is felhívja a figyelmet a készülék hátulján: egyelőre mobilok közötti infócserére tudjuk használni, de a későbbiekben vélhetően bkv-jegy vásárlásra és egyéb kisebb értékű javak megvételére is tudjuk majd használni a készüléket, egyetlen érintésre.

A telefon gyári fejhallgatóján keresztül a Walkman menüpontban tárolt zenéket közepesen rossz minőségben hallgathatjuk, az élmény teljessé tételéhez egy profibb fülhallgatót azért mindenképp javaslunk. Ahogyan egy normális kamera beszerzését is az Xperia P mellé: sajnos a P ugyan már valamivel szebb képeket készít, mint az U, de még mindig rettenetesek a színek, és csak ront a helyzeten hogy ezt még én is, aki alapvetően színtévesztő vagyok , észreveszem. Beltérben sárgásak, elmosódottak a színek, a beépített led fénnyel készült fotók pedig ugyan már nem teljes egészében használhatatlanok, de képkezelésben még mindig fényévekkel le van maradva a Sony a versenytársaktól. Remélem, hogy az új Sony modellekben azért már ezen a téren is történik némi elmozdulás: azért 2013-ban már illene egy normális minőségű kamerával ellátott készüléket a piacra dobni a felhasználók részére.

Verdikt

Az Xperia P-t azonnal megvenném 60.000 Ft-ért, ha a kamerája jó lenne. Nem is gondolkoznék semmit: ár-értékben azt gondolom, hogy az egyik legjobb telefon lehetne a piacon azok számára, akik nem az Apple által végülis le nem védett lekerekített négyszög designt preferálják. Nem beszélve a súlyról, a kijelzőről, a terméktámogatásról, és magáról az Androidról sem. Amiért nem legjobb vétel az Xperia P, az tehát a kamera, itt gyakorlatilag hasonlóan az U-hoz elvérzik a készülék, amiért nagy kár. Mind méretében, mind hardverileg, mind szolgáltatásaiban egy majdnem a legjobb telefon az Xperia P.