Connect with us

technokrata

Nem kellemes, ha egy robot néz ránk vissza

robot

Tudomány

Nem kellemes, ha egy robot néz ránk vissza

Nem kellemes, ha egy robot néz ránk vissza

„Rejtélyes völgynek” hívják azt a jelenséget, hogy az emberek kellemetlenül érzik magukat, ha farkasszemet néznek egy humanoid, de néha még kevéssé humanoid robottal is.

Az olasz Istituto Italiano Di Tecnologia (IIT) kutatói most megfejtették, miért lehet ez – írja a Reuters. Az eredmények azt mutatják, hogy a robottal való szemkontaktus átveri az agyunkat: azt hisszük, hogy szociális interakció zajlik éppen, és így lelassul a döntéshozó képességünk is.

A Science Robots tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Agnieszka Wykowska elmondta a Reutersnek, hogy a szemkontaktus egy nagyon alapvető szociális interakció, minden nap használjuk, ha embertársainkkal találkozunk. A kutatók arra szerettek volna rájönni, hogy vajon a robot „pillantása” is ugyanolyan hatással van-e az agyunkra, mintha emberrel vennénk fel a szemkontaktust.

A 40 résztvevőnek egy számítógépes játékot kellett játszania a szemben ülő humanoid robottal, a játék lényege az volt, hogy két autó haladt egymással szemben, és az veszített, aki előbb kitért a másik elől. A körök között az embereknek rá kellett nézniük a robotra, ami vagy visszanézett rájuk, vagy nem. Mindkét eshetőségben EEG segítségével mérték az agyi aktivitást, és figyelték a viselkedést is.

Az eredmények azt mutatták, hogy az emberi agy ugyanúgy reagál a robot szemkontaktusára, mint az emberére, és ez befolyásolja a döntéshozatalt és a viselkedést is. Ha a robot visszanézett az emberre, az lassabban hozott döntést, ezzel romlott is a játékteljesítménye.

A kutatók szerint az eredmények segíthetnek eldönteni, hogy a jövőben hol érdemes humanoid robotokat alkalmazni, és hol kell inkább kerülni az emberre hasonlító kinézetet.

Forrás: 24.hu

További Tudomány

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés