Connect with us

technokrata

Budapesten vitatták meg az űrjövőt

Nemzetközi Űrhajós Szövetség

Tudomány

Budapesten vitatták meg az űrjövőt

Budapesten vitatták meg az űrjövőt

A világűrt megjárt, mintegy félszáz űrhajós érkezett Budapestre november első napjaiban: a magyar főváros adott ugyanis otthont a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (Association of Space Explorers – ASE) 33. Kongresszusának. Budapest nem először töltötte be a házigazda szerepét, 1986-ban egyszer már vendégül látta az űrutazókat.

A Kongresszus első napjain a Nemzetközi Űrállomáson zajló korábbi programok bemutatása, és a kereskedelmi űrhajózásban rejlő lehetőségek voltak terítéken. A program a hét további részében az alacsony Föld körüli pályán túli űrkutatási lehetőségekről, azaz a Hold és az űr felfedezéséről szóló előadásokkal folytatódott, majd utolsó nap a kutatókra leselkedő veszélyekről és a lehetséges űrbéli együttműködésekről szóló szekcióval zárult.

A Kongresszuson résztvevő űrhajósok felavatták az elhunyt asztronauták emlékére ültetett emlékfát és emléktáblát a budapesti Városligetben, előadásokat tartottak Budapesten és több vidéki nagyvárosban az űrkutatás és űrtudomány iránt érdeklődő egyetemi hallgatók és középiskolások előtt, valamint találkoztak az űripar és űrkutatás felé nyitott, hazai szereplőkkel is.

A rendezvény hazánk számára nem csak presztízsértékkel bíró esemény volt, de egyúttal jelentős lépés az űrkutatás hazai népszerűsítése, és az abban egyre jelentősebb szerepet vállaló magyar egyetemek, kutatóintézetek és gazdasági vállalkozások számára is. Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos így értékelte az eseményt:

„A Nemzetközi Űrhajós Szövetség budapesti Kongresszusán be tudtuk mutatni a nagy múlttal rendelkező magyar űrkutatás legnívósabb eredményeit. Egy olyan szektorban vetjük meg aktívan és eredményesen a lábunkat, mely rendkívül kompetitív. Ott vagyunk a Mars- és Holdkutatási programokban, a sötétanyag kutatásban, a dozimetriában, és legkésőbb 2025-ben a HUNOR program keretein belül ott leszünk az űrben is. Az űrszektor legnagyobb értéke a fiatal generáció, akik közül a következő – és bízzunk benne az azt követő – magyar űrhajós is ki fog kerülni. Több száz, ha nem több ezer érdeklődő fül- és szempár kísérte az űrhajósok előadásait országszerte. A Kongresszus legnagyobb eredménye, hogy ezek a diákok megismerkedhetett azokkal az emberekkel, akik sikeresen teljesítették az ember előtt álló egyik legkomolyabb kihívást. Reményeink szerint ezen találkozások elősegítették a magyar fiatalok világűrről alkotott képének formálását oly irányba, hogy az később kiemelkedő eredményekkel kecsegtessen. Mert bármennyire is elcsépelt, az űrben rejlik a jövő, az űr jövője pedig a fiatalokban.”

– mondta el a miniszteri biztos.

További Tudomány

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés